Engem nem érdekel mások véleménye. Kit izgat, hogy mit gondol ….

Életünk során megannyiszor hangoztatjuk fennhangon ezeket, valamint a tartalmilag ehhez hasonló mondatokat. Majd egyszercsak úgy hozza a sors (igazság szerint egész sokszor), hogy ki kell állnunk emberek elé és pár percig összeszedetten, strukturáltan kellene beszélnünk.

Hogy érezzük magunkat abban a helyzetben?

Sikerül ugyanazt a magabiztosságot közvetíteni, mint amit a fenti sorok árasztanak?

Az esetek többségében sajnos nem.

Legtöbben ilyenkor érezzük, ahogy gyökeret ver a lábunk a talajban, ahogy az ereink szépen lassan kitágulnak és céklavörössé változik az arcunk, és ahogy a légszomjtól elcsukló hangunknál a hevesen kalapáló szívünket is erőteljesebben hallja a közönség.

A nyilvános beszéd alatt jelentkező lámpaláz a legalapvetőbb, ősi félelmeinket hozza felszínre. És ez teljesen rendben van. A lényeg ugyanaz, mint a középiskolás szóbeli feleletnél: a lámpaláz az előadásunk érdekét szolgálja és ne az értékét rongálja.

Glosszofóbia? De miért?

A glosszofóbia a görög glosso, azaz beszéd szóból származik és a nyilvános beszédtől való félelem tudományos megnevezése. Hazánkban nincsen pontos adat arra vonatkozóan, hogy vajon mennyien szorongunk tőle.  Látva azonban kollégáink, barátaink, esetlegesen feletteseink felszólalásait, arra a következtetésre juthatunk, hogy bizony sokunknál a tetőfokára hág az izgalmunk, ahogy fellépünk a “világot jelentő deszkákra.”

A glosszofóbia a szociális szorongásos zavarral rokon és ahogy Susan Cain a Csend című könyvében is fogalmaz, a nyilvánosság előtti beszédtől való félelem egyidős az emberiséggel.

Őseink mikor azt érezték, hogy valaki figyeli őket, vadállat közelségére gyanakodtak. Amennyiben pedig úgy sejtjük, hogy az esti vacsorát készülnek feltálalni belőlünk, nem az az első reakciónk, hogy kihúzzuk a hátunkat, mosolyogjunk és élvezzük a helyzetet. Ehelyett inkább azon nyomban nyúlcipőt húznánk és menekülnénk. Ez az evolúció során oly sokszor megtapasztalt üss-vagy-fuss viselkedési reakció, mely egyénenként változó minőségű, mennyiségű ingerekre lép működésbe. Ebből kifolyólag pedig a lámpaláz mértéke és kezelési módszerei is egyénenként eltérőek lesznek.

A kulcsszó viszont a kezelésben rejlik.  Ugyanis bizonyos praktikák alkalmazásával a lámpaláz igenis kezelhető és egészséges szintre csökkenthető.

Lássuk is gyorsan mik ezek!

A módszerek

Az alábbiakban néhány hasznos, a lámpaláz leküzdésére szolgáló technikát mutatok be. Azonban ahogy fentebb említettem, a kezelési módszerek személyre szabása kifejezetten fontos annak érdekében, hogy a szorongáson felül kerekedjünk.

Az izgalom és én

Sokan képesek vagyunk a betervezett előadás, szereplés előtt akár már napokkal, hetekkel előre izgulni. A gondolattól is görcsbe áll a gyomrunk, előző éjszaka pedig hiába hívjuk az álommanót, csak nem hozza az álomporos zsákot. Évekkel ezelőtt én például képes voltam munkahelyi meetingekről szándékosan, mindenféle ürüggyel elkésni, ha tudtam, hogy esetlegesen szerepelnem kell.

Amennyiben az a célod, hogy soha többet ne izgulj egy prezentáció előtt, valószínűleg hamar érdeklődésedet veszítenéd egy mentoring folyamat során. Hiszen azt éreznéd, hogy nem sikerült megoldani a problémát. Azonban ahogy fentebb is írtam, ezek a félelmek egészen az evolúció kezdetéig nyúlnak vissza, így nehezen tudnánk őket egy varázspálcával a DNS-ünkből kiradírozni.

Fogadjuk el, hogy teljesen természetes az izgalmunk nyilvános szereplés előtt és/vagy közben.

A hibázás lehetősége

Gondoljuk végig, hogy mégis mitől is félünk pontosan. Milyen gondolatok állnak lámpalázunk mögött?

Az egyik leggyakoribb ilyen félelmünk talán a hibázás. Lelki szemeink előtt látjuk, ahogy leblokkolunk, leizzadunk és megperzselődünk a nyárson.

Amennyiben lámpalázunkból kifolyólag hibát vétenénk az előadásunk során, akármilyen nehéz is, próbáljunk meg ne egyből pánikba esni. Közönségünk nem ismeri szóról-szóra, mondatról-mondatra a beszédünk szövegét. Így sokkal inkább feltűnő lehet számukra, ha botlásunk tudatosulásának mámorában elvörösödünk és szavaink elakadnak, mint az esetlegesen kifelejtett két mondat.

A tavalyi évben egy pár perces előadásra készültem a munkahelyemen a Kuala Lumpur-ból érkező felettesünknek. A beszédem során az izgalomtől fűtve sikerült egy bekezdést kihagynom, mely abban a pillanatban, hogy belekezdtem a következőbe, máris tudatosult bennem. A közönség soraiban ülők közül hárman ismerték a beszédemet, ők szolíd mosolygással nyugtázták a történteket. Mivel a többiek nem ismerték az eredeti szöveget, így később bekapcsoltam a kihagyott bekezdést. Soha senkinek fel nem tűnt, hogy ezt nem így terveztem.

Mindemellett a közönség rendkívül empatikus és megbocsájtó tud lenni, ha megmutatjuk, hogy mi is őszinték és sebezhetőek vagyunk. Természetesen a hibázásunk ne abból fakadjon, hogy nem végeztük el a házi feladatot és felkészületlenül álltunk ki.

Ezzel pedig meg is érkeztünk a következő ponthoz.

Előadni izgalmas. Ready? – avagy a felkészülés fontossága

Itt nincs takarékoskodás. A felkészülés olyan alapos legyen, mint vírus időkben a szappanos kézmosás.

A felkészülés legfőbb fázisai: tervezés, gyakorlás, ülepedés.

A tervezés során igényesen kidolgozzuk a beszédünk tartalmát, felépítését, a gyakorlás során pedig megannyiszor előadjuk azt magunknak, barátainknak, a tükörnek és tökéletesítjük a nyilvános beszéd egyéb szempontjainak figyelembe vételével (testbeszéd, hangerő, gesztusok, időkeret stb.). Az egyik leginkább bevált technika, ha videofelvételt készítünk magunkról és azt kritikus, objektív szemmel visszanézzük. Majd az ülepedés szakaszában hagyjuk, hogy jól megrágjuk, megemésszük a beszédet és szépen megérjen bennünk. Így mikor már ténylegesen kiállunk a pódiumra, kevésbé kell azon aggódnunk, hogy melyik mondat követi a másikat.

Próbáljunk felkészülni ugyanakkor az ismeretlenre, a váratlanra, hiszen az attól való félelem is forrása lehet izgalmunknak. Írjuk össze előre a közönség várható kérdéseit és gyakoroljuk, hogy milyen választ adnánk rájuk. Ha felkészülünk a potenciális keresztkérdésekre, sokkal biztosabb lábakon fogunk állni.

2 évvel ezelőtt, mikor az első vállalati tréningjeimre készültem, szinte biztos voltam benne, hogy a cég történetének kényesebb eseményeiből is alaposan fel kell készüljek, hiszen előbb-utóbb érkezni fog valaki, aki fel meri tenni ezeket a kérdéseket. Nem is kellett sokáig várnom, míg nekem szegezték a kérdést a Deepwater Horizon olajfúró torony katasztrófájáról és arról, hogy milyen érzés egy olyan vállalatnak dolgozni, amely soha nem látott pusztulást hozott a Mexikói-öböl élővilágára.

Mindemellett ha lehetőségeink engedik, nézzük meg, járjuk be előzetesen a helyszínt is.

A felkészülésbe vetett időn, munkán, energián nem lehet spórolni.  Viszont ezzel a befektetéssel biztos hozamra számíthatunk, hiszen sok felesleges stressztől megkíméljük szív – és érrendszerünket.

Figyelem, figyelem!

Nem feltétlenül kell a legjobb nyilvános beszélőnek lennünk ahhoz, hogy megváltoztassuk a világot. Ha belegondolunk, rengeteg olyan cégvezető, vállalkozó vitte sikerré az ötletét, akik nem voltak mesterei a hanglejtésnek, a hangnemnek. Azonban volt bennük egy nagyon fontos közös tulajdonság. Mégpedig az, hogy roppant mód hittek abban, amiről beszéltek. A téma iránti szenvedélyünkre, meggyőződésünkre, a mondanivalóba vetett hitünkre fogékony lesz a közönség.

Mozdítsuk el a figyelmünket a lámpalázról a beszédünk üzenetének irányába. Az igazán magabiztos előadók nem azzal vannak elfoglalva, hogy vajon a közönség soraiban ki hogyan ítélkezik felettük vagy hogy esetlegesen kifelejtettek egy sort a beszédből. Arra törekednek, hogy a beszédjük eszközként szolgáljon az üzenetük átadására.

Koncentráljunk tehát magára az üzenetre és arra a hatásra, amit szeretnénk, hogy a beszédünk kiváltson a közönségből.

A lámpaláz leküzdésében kiemelt fontosságú a tudatosság. Gondoljuk végig milyen korábbi, talán gyermekkori rossz élményben gyökerezik az esetlegesen túlzott mértékű izgalmunk. Milyen gondolatok futnak végig a fejünkben, mikor kiállunk? Fogalmazzuk meg a félelmeinket. Talán az önértékelésünk nincs a megfelelő helyen?

De bármi álljon is a háttérben, kitartó tanulással, gyakorlással a túlzott lámpaláz legyőzhető. Hiszen a mestert a gyakorlás teszi.

Ildikó, 2020 országos bajnok szónok